Fókuszban – A selyem története

A selyem története az időszámítás előtti 3. évezredre nyúlik vissza. A legenda szerint Hszi Ling Si kínai császárné véletlenül beleejtett a forró teájába egy selyemgubót, ami a hőtől meglágyult és hosszú, finom fonalat eresztett le. Ennek a véletlennek köszönhetően fedezték fel a hernyóselymet és kezdtek belőle ruhákat készíteni.

A selyem Kína kultúrájában évezredeken át igen fontos szerepet töltött be, mély nyomot hagyott a népszokásokban és a vallási szertartásokban is. Az ókori Kínában könyveket is írtak selyemszövetre. Az íráshoz kezdetben feltehetően ugyanazt a selyemfajtát használták, mint amiből ruhát is készítettek.

A selyem elkészítésének módját 3000 éven keresztül szigorúan őrizték Kínában. Halálos bűnnek számított egy selyemhernyót vagy akár egy petét kivinni az országból. A selyem kereskedelmének első nyomaira utalnak egy Kr. e. 1070-ből származó múmia hajában talált selyemszálak.

 

A Kr. e. 2. századtól Kínából a selyemutakon szállították a selymet a kereskedők. Bizáncban is elterjedt a selyemhernyó-tenyésztés, miután 552-ben két térítő szerzetes bambuszbotokban átcsempészett néhány selyemhernyópetét.

A bizánci és mór selyemszövők révén Itáliában is ismertté vált ez a technika. A 13. századra Firenze és környéke az európai selyemgyártás fontos központja volt. Franciaországban itáliai mesterek honosították meg. A lyoni selyemgyárak hagyományos kínai és perzsa díszítőmintákkal készült kelméi hamarosan meghódították nemcsak az európai királyi udvarokat, hanem a világpiacot is. A 15. században kialakultak az európai selyemgyártás önálló jegyei.

Indiában nagy hagyománya van a selyemnek és ma is ez a második legnagyobb selyemtermelő ország. Hagyományosan kézi szövőszékeken készítik és kézi eljárásokkal színezik a selyemszövetet, amibe gyakran ezüstfonalakat is beleszőnek. Leginkább élénk színű, drága szárikat készítenek belőle. A selyemből készült ruházat szorosan hozzátartozik a hagyományos indiai ünnepi viselethez.

Thaiföld klimatikus viszonyai kedveznek a selyemhernyó-tenyésztésnek és a vadselyem előállításának. A nők szövőszékeken készítik a selyemszövetet, a készítésmód mesterfogásai generációról generációra hagyományozódnak. A lányt akkor tekintik házasságra érettnek, amikor már elsajátította ezt a mesterséget. A thaiföldi selyemszövetek gyakran bonyolult mintázatúak, sokszínűek, és a legtöbb tájegységnek megvan a maga jellegzetes mintázata és színösszeállítása, mint a népművészetekben általában. A 20. század elején a thaiföldi selyemgyártás csaknem teljesen megszűnt, ugyanis a buddhizmus tiltja minden élőlény elpusztítását, beleértve a selyemhernyó bábjait is.

A muszlim vallás tiltja, hogy a férfiak selyemből készült ruhadarabot viseljenek, a nőknek azonban szabad, ezért a selyem az iszlám országokban is elterjedt.

Angliában a 17. században próbálkoztak a selyemhernyó-tenyésztés meghonosításával, de az ottani klíma nem kedvezett ennek. Észak-Amerikában Virginia, Dél-Karolina és Georgia államban foglalkoztak selyemgyártással a 17. századtól, Kaliforniában pedig a 19. századtól.

Magyarországon a selyemipar 1880-tól Bezerédi Pál nyomán indult fejlődésnek, aki Tolnán jelentős selyemgyárat létesített. Nagy munkaigénye miatt a hazai selyemgyártás 1971-ben megszűnt.